Szalmavirág

   Örülni reménytelenül, Remélni értelem nélkül, Félni, ha veszély nem rezdül, Testet adni az árnyéknak, Nem hinni az igaznak, Létet adni gondolattal, Száz képnek minden pillanattal, Ébren álmodni százszor is nappal, Halni halált nem találva, A kínt…

 Nagy csoda ez, hogy két lélekre váltam. A régi lelkem még most is piros, Hisz hajdan a hajnalban jártam. A másikon nagy, sűrű fátyolok. Minden lépésem egy nehéz csoda, S minden titok.  

 Hogy mért csak így: Ne kérdezzétek; Én így álmodom, Én így érzek. Ilyen messziről, Ilyen halkan, Ily komoran, Ily ködbehaltan, Ily ragyogón, Ily fényes vérttel; Űzött az élet, S mégsem ért el. Menedékem: A nagy hegyek, Az élet fölött Elmegyek; S köszöntöm…

 Köszönöm, hogy ünnepnek tekintesz, hogy szíved bíborborával vársz reám és ó-ezüsttel terítesz miattam; s hogy el ne fussak előled riadtan, lelked titkos, százegyedik szobáját virággal díszíted fel énnekem. Tiéd minden ujjongó énekem, Tiéd lelkem szivárványos…

 Nagyon szeretlek, hisz magamat szintén nagyon meg tudtam szeretni veled. 

Hópelyhek az én álmaim, Fehérek, halaványak, Néha eltűnnek-foszlanak, Alighogy földreszálltak. Hópelyhek az én álmaim, Fenn zizegve zenélnek, Szelíden, árván, félszegül - Meg ne lássa az élet! De néha szél jő hirtelen, Jőnek kemény fagyok S az ártatlan sok hópehely…

 Szelídíts meg magányoddal, hogy én is megszelídíthesselek.  

És hallgatsz miközben falak épülnek s omlanak bennem – ellened de már se erőm, se hitem. Múlt álom vagy röppenő remény kesernyés ébredés. És még mindig hallgatsz: néma várad hiába ostromolnám. Csak vert sereg vagyok halkuló patadobogás korhadt kerítésre felfutó…

 Csak én hordozom arcod itt benn csak nekem vagy Te minden, minden! S Tied vagyok mindennél jobban. Az izzó, drága bélyeget mit szemed rám égetett hordom fájósan, boldogan, titokban... 

  Keverd a szíved napsugár közé, készíts belőle lángvirágot, s aki a földön mellén viseli, és hevét kibírja, ő a párod.     

 Minden vagy, ami nem lehetsz,egyre ragyogóbb, egyre szebb,kirajzolódó, mint a seb,amit farkasok ejtenek a szívemen,s ha nem lehet, akkor sem tudokvéremet veszítve élni, csak veled.             

 Minden levél és minden alkonyatneked babuskál, neked tartogat.A föllobogó fényes nyári tűzforróságával az ajkadba űz.Szádba, szívedbe, fogaid közé:örömmé égjek, váljak derűvé.Neked emel az ég fölé a táj:örömmé érik bennem a határ,hogy fölragyogjak neked mint a…

  Te voltál a táj, mit szemem meg nem únt még; te vagy a szabály, melytől nem szabadúlnék; te voltál az éj, amelyben megmaradtam, te vagy a veszély, mely áldássá lett rajtam; te voltál a kin, amit örömmel vártam, te vagy a kinin, mely meggyógyítja lázam; te…

 Titok muzsikál a rózsában, valami halkult élet-szikra, de azt csak az hallhatja meg, akinek az ajka remeg s erősen rászorítja. 

 Aztán a havas temető vonz. Ülünk. Könnyűl lélegzetünk... Egy házikót a hóba rajzolsz. - Abban mindig együtt leszünk. (Ford.: Rab Zsuzsa)  

 Törje fel érett magvát szívemnek Reá verődve százféle szépség: Tenéked megnyílt alázott kincsét Bomolva ontsa.  

 Szolgáljon néked kezem és ajkam, Virágos réten meghajló térddel Rózsát és mámort gyűjtsek ölembe S adjam tenéked.  

Ó, ne kérdezd a rózsát, hogy hű marad-e hozzád, kérdezd a kósza felhőt, örökre égre száll-e? Kérdezd szemed világát, a sírba elkísér-e? Ó ne vallasd a rózsát, mert harmat könnye csordul. Tündöklő bíbor estén szeretni vágy a rózsa, pártája rejtekéből halálos…

 "Bármi gondod van az életben, végy elő egy verses könyvet, vagy a megoldást, vagy a megnyugvást megtalálod benne." (Bácskai János) 

 Nézz, Drágám, kincseimre,Lázáros, szomorú nincseimre, Nézz egy hű, igaz élet sorsára S őszülő tincseimre. Nem mentem erre-arra, Búsan büszke voltam a magyarra S ezért is, hajh, sokszor kerültem Sok hajhra, jajra, bajra. Jó voltam szerelemben: Egy Isten sem gondolhatná…