Érzem halántékom
kék ütőerének
ugrálását, belső
dörgését a vérnek.

Kint levél se csattan,
a világ elhallgat,
vadmadár a szívem,
valakiért jajgat.

Bolygó szemeimmel
keseredek érted,
ideszívlak hozzám,
gyújtva megidézlek.

Én lélekzek benned,
élsz bennem, te bátor,
vagyunk mi egymásnak
fölvirágzott sátor.

Te sem vagy fehérebb,
te sem vagy ártatlan,
édes elszánásban
nem vagyok páratlan.

Szerelem, arannyal
befújt hársfa-teknő,
rengess minket, födj be
tüzes bárányfelhő!