Hozzádbújok. Menedékem vagy
Tudom, S nem sebezhet meg
Hozzám dobott szavaknak karcos éle.
Nem gondolkodom, miféle
Erő van tebenned, mi az, mi visz
Magával engem is, át a bajokon,
S egyenes háttal tudok mindig
Körbenézni a romokon,
De jó ez. Jó, hogy vagy nekem,
Jó, hogy erős kezed itt nyugszik rajtam,
S ha zuhannék, te megtartasz,
Nehogy elnyeljen a durvaság
Feneketlen szakadéka.
S néha-néha, mikor feladnám a harcot
Zokogva, sírva-keseregve,
Szereteted ezüst vértként ül
Szavaktól meggyötört, reszkető lelkemre.
