Köpenye alatt irdatlan éjnek,
tavaszból tavaszba, magamba falazva,
vagyok a szerelem világvégi vacka.
Zúgnak a harangok, zúgnak.
Értem vezekel az ég is.
Csapódok menedéktől menedékig.
Megyek a kondulásban
fészket rakni a reménynek.
Kísérj Golgotáig, rigózsoltáros ének!
http://www.birtalan.hu/ferenc/irasok/halottaknapja.htm
