Csónakunk csordogál
a végtelen vízen.
Egymáshoz kötözve,
önként és szelíden
előre tekintünk,
bár ködben a jövő.
Szívünkben szeretet,
s az anyaméh fészkében
a csöppnyi magzat lubickol
az ezüst tóban
s szűkre szabott csónakunkból
életfogytig tartó kötél
csorog a
mélybe.
Feketén folyik a folyó
a végtelen óceán felé,
ahol
kékszemű álmok
reményvitorlái villannak,
s talán
a cifra habok zenéjére
beteljesednek
szerelmet szülő
vágyaink.
