1.
Theokritosra gondoltam, s az Ének,
- ős-édes évek dala fájt fel újra,
- dús éveké, melyeknek mézes ujja
- osztotta kincsét fiatalnak, vénnek, –
- s így ringva habján antik ütemének,
- könnyemen át egy látomás borúja,
- múlt életem édesbús koszorúja,
- a lassú léptü, szép, szomoru évek
- dobtak rám árnyat. S éreztem, megáll
- mögöttem egy misztikus Idegen,
- s hajamnál fogva hátra ránt-cibál:
- „Szólj, ki vagyok?” – s én halkan felelem
- zord zengésű szavára: „A Halál.”
- S ezüst hang cseng rá: „Nem. A Szerelem”.
- (Kardos László fordítása)
